4.3 A szerep alapú szolgáltatások frissítése

Az első alkalommal, amikor az iManager programon keresztül egy olyan eDirectory-fába jelentkezik be, amely már tartalmaz RBS-gyűjteményt, előfordulhat, hogy nem jelenik meg az összes szerep és feladat. Ez a vártnak megfelelő jelenség, hiszen a beépülő modulok némelyike frissítésre szorul ahhoz, hogy az iManager teljes mértékben használni tudja. Az RBS-beállítások feladat feltünteti, hogy az RBS-modulok közül melyek évültek el. Javasoljuk, hogy frissítse az RBS-modulokat a legfrissebb verzióra, mert csak így tudja megjeleníteni és használni az iManager összes elérhető funkcióját.

Előfordulhat, hogy több szerep viseli ugyanazt a nevet. Amikor a beépülő modulokat az iManager 2.5-ös verziójához frissítették, egyes modulfejlesztők megváltoztatták a feladatazonosítókat vagy a modulneveket, miközben változatlanul hagyták a megjelenített neveket. Emiatt tűnik úgy, mintha némelyik szerepből több is létezne, pedig valójában az egyik példány az egyik verzióból, a másik egy újabb verzióból származik.

MEGJEGYZÉS:Mivel az iManager különböző telepített példányaihoz eltérő számú beépülő modulok lehetnek helyileg telepítve, a Szerep alapú szolgáltatások > RBS-beállítások lapon felsorolt gyűjteményekhez tartozó moduljelentésekben is eltérések mutatkozhatnak. Ahhoz, hogy az iManager összes telepített példánya azonos modulszámokat mutasson ki, a fa valamennyi iManager-példányához pontosan ugyanazokat a beépülő modulokat kell telepíteni.

A következőképp ellenőrizheti, hogy vannak-e lejárt RBS-objektumai:

  1. Konfigurálás nézetben válassza a Szerep alapú szolgáltatások > RBS-beállítások parancsot.

    A 2.x verziójú gyűjtemények többlapos lapján látható táblázat megmutatja, melyek a lejárt modulok.

  2. Frissítésükhöz jelölje ki a frissíteni kívánt gyűjteményhez tartozó Lejárt oszlopban a megfelelő számot.

    Ekkor megjelenik a lejárt modulok listája.

  3. Jelölje ki a frissítendő modult, és kattintson a táblázat tetején található Frissítés hivatkozásra.

MEGJEGYZÉS:Ha az iManager programot frissíti, vagy ha újratelepíti az iManagert, a folyamat nem frissíti automatikusan a meglévő beépülő modulokat. A modulok manuális frissítéséhez indítsa el az iManager programot, és nyissa meg a Konfigurálás > Beépülő modul telepítése > Elérhető Novell beépülő modulok lapot. A művelet további részleteit a NetIQ iManager – felügyeleti útmutató Beépülő modulok telepítése című részében olvashatja.